A Mobvoi céget sokaknak nem kell bemutatni, de inkább TicWatch néven ismertek. Közösségi finanszírozásból indultak, mára pedig már elismert óragyártóként ismeri őket mindenki. Ticwatch órasorozatukkal meghódították a világot, nem kis sikerrel. Igen, sikerrel, mert van munka mögötte, jól kitalált minden koncepció és jó a megvalósítás. Minden passzol náluk.
A Ticwatch most egy teljesen más irányba indult el, nem a robosztusság jellemzi a C2-t, hanem a kifinomult elegancia. AMOLED kijelzővel, Google WearOS operációs rendszerrel és pár új applikációval vértezték fel az órát. Az óra minimal stílusban készült, rozsdamentes tokozást és bőr szíjat kapott. (Nekem ez nem jött be, szerintem kicsit kemény). Több színből is válogathat a nagyérdemű, igyekeztek mindenki kedvére tenni. Az óra annyira unisex, hogy a rosegold kimondottan nőiesen néz ki, pedig pontos mása, a szálcsiszolt acél tokozásnak. Annyi különbséggel, hogy a hölgyeknek szánt óra pántja 2mm-rel keskenyebb. Oldalán két, még nem az a bumszli kategóriába sorolt gomb van, egyiken egy piros pöttyel. Ez jelzi nekünk, hogy igen, én vagyok a bekapcsoló gomb, szerintem feleslegesen. Közöttük egy mikrofont figyelhetünk meg, igen, az órához lehet beszélni, a google asszisztense fogadja a "hívásunkat". Hátlapját műanyagból fröccsöntötték, itt találhatóak a szenzorok és az áramfelvételért felelős csatlakozók is. Végre egy értelmes töltési megoldás is született kínában, mágnesesen csatlakozik a padjához az óra. 1,5 óra alatt szinte fullra tölthetjük vele vekkerünket. Viselés közben is kényelmes, nekem nem okozott allergiás tüneteket sem a szíj, sem pedig az óra hátlapja. Mint fentebb említettem, nekem a bőr kicsit keménynek érződik, ezért nálam ez cserés lesz. Ezt bármikor megtehetjük, egy 20mm-es bármilyen óraszíj felszerelhető. Ha Kínából rendelünk, akkor pedig a gyorscsatlakozósat érdemes berendelni, amivel konkrétan 27 másodperc alatt megoldható a csere. Több helyen is olvasni, hogy kis csalódás éri az embereket, hogy nincs egy fizikai tekerőgomb az órán, amivel vizes kézzel is lehet a menüben navigálni. Igen, kicsit hátrány, de nem éreztem hiányát, vizes kézzel is használható azért az a panel. Az óra vízálló, ez azért már elvárható ennyi pénzért.
TicWatch C2 - képernyő
A C2 képernyője 360x360 px, 392ppi, azaz elég jó cucc került bele. A Mobvoi által használt 1,3 hüvelykes, teljesen kör alakú AMOLED panel nagyon szép színeket mutat, semmi pixelesség, semmi hiba nincs benne. Nekem nagyon tetszett, már többször elmondtam, hogy minden ilyen Kínai órát a 4,5 éves Apple Watch-omhoz hasolítok. Ennél az óránál jött el az idő, hogy elmondhatom, a kijelző nagyon brutál király, erős fényben is hibátlanul teszi a dolgát, tehát bármikor simán leolvasható, mint az almás vekker. A Stratos-ról sajnos ez nem mondható el...Nagyon tetszik az AOD (Always on Display). Szoftveres meghajtása is nagyon jó, szinte észre sem venni, hogy digitális az a kijelző, ha olyan watchface-t teszünk rá. Kontrasztos, színhű, éles, látható, egyszerűen szuper ez az AMOLED! MÁS KIJELZŐVEL SZERELT ÓRÁT SOHA NE VEGYETEK! Egy baj van vele, sajnos egy fényérzékelő szenzor már nem fért el, ezért csak kézzel lehet a kijelző fényerejét állítani. Nálam a maximum a legélhetőbb, igaz ettől este olyanná válik az óra, mint amikor "kisüt éjjel a nap"... :D
TicWatch C2 - Szoftver és szolgáltatások
A Google Wear operációs rendszere anno Android wear-ként vált ismertté. Sok fejlesztés nem volt rá, nem is volt igazán mire, ezért a nagy szoftvercégek sem foglalkoztak sokat vele. Amióta a Google felkarolta, azóta rengeteget változott, szinte minden vállalat fejleszt már erre a platformra is. Sok APP letölthető már a szoftverboltban, érdemes egy pillantást vetni rá, ha ilyen rendszert használunk. A szoftver nagyon átgondolt, logikusan felépített. Az óralapon a négy irányban elhúzható képernyőről szinte minden fontos beállítást, menüpontot elérhetünk. Egy bal csúsztatással azonnal az egészség app-ban találjuk magunkat, de ha jobbra siklik az ujjunk akkor máris a Google asszisztense fogad minket, egy pár információval megspékelve, mint napi teendők, hangbevitel stb... Felfelé húzással a telefonról érkező összes értesítés itt látszik (engedélyezni is kell a mobilon), míg egy lefelé történő suhintással egy mini beállításközpontba repít minket, ahol fényerő, repülő mód, akkukímélés stb található. Innen tudunk leggyorsabban az óra beállításaiba is bekattintani. Ez egy jól átgondolt OS, ez tény! A számlap hosszú "nyomásra" watchface csere menüpontba ugrik, itt is hozzá tudunk adni, vagy kiválasztani a 20 gyári watchface közül. Szerintem mindenki megtalálja a maga kedvencét, ízléses, szépen megrajzolt számlapok vannak. Kiválasztható digitális és analóg kijelzés is. Tetszik! Szoftver téren sem szűkösködött a Mobvoi, szinte minden olyan alkalmazás felkerült az órára alapból, amire szükségünk lehet. Pár aprósággal még személyesebbé tehetjük, de tényleg nem sok mindent kellett magamnak még keresgélni. Van itt a google naptár, fitnesz alkalmazás akár 100 féle gyakorlattal, ébresztés, zseblámpa, szinte minden mint a mobilunkon! Az egyik kedvencem a google breathe, hasonlít az apple féle breathe app-hoz, Itt egy lila köd mutatja a helyes légzést, vele kell megcsinálni a gyakorlatot. Aranyos és hasznos. Tic pulse is hasznos app, folyamatosan mérhető vele a pulzus, viszont nem bízzák a véletlenre, alul van kisbetű, "for reference only". Azaz ha hibás a mérés, őket nem okolhatjuk.... :D Az órát integrált NFC-vel és a Google Pay támogatásával is ellátták, amely a cég összes többi órájából hiányzik.
Fitneszeljünk...
Az NFC mellett az integrált GPS is került az órába azaz nem kell a mobil, ha reggel leszaladunk egy sprintre. Minden útvonal mentve lesz a nyomkövetésnek hála. Az úszás azonban nem javasolt, mivel az IP68 besorolás csak az esőtől vagy a zuhanyzástól való védelemre szolgál. Sajnos a TicExercise a naplózható tevékenységeinek köre viszonylag korlátozott; a szabadtéri futás, a gyaloglás, a kerékpározás és a beltéri futás az összes dedikált opció, míg a szabad stílus különálló tevékenységekként állíthatjuk be. A Google saját Fit alkalmazása itt a jobb választás, rengeteg mozgásformát állíthatunk be, javaslatom, hogy ezt használjuk! Nem számoltam meg, de szerintem van 100 féle lehetőség!
A nagy kérdés: az akkumulátoridő
Az akkuidő hozza az ilyen komolyabb órák elvárásait, aktív használat mellett egy nap, ha csak óra, akkor 2 napig is kibírja a 400mAh-s akku. Én személy szerint fürdés előtt teszem fel a töltőre ugyanúgy, mint az almás órámat. Ez mind megszokás kérdése, nem érzem gyengének az akkuidőt, de tudom, vannak olyanok akik egy miband semmitmondó tudásával és 29 napos üzemidejével vetik majd össze. Ebben azért rengeteg olyan dolog van, amivel a fitneszkarpántok nem nagyon büszkélkedhetnek. Meg azért itt egy ekkora kijelzőt meg is kell hajtani! Sok órát kipróbáltam már, elmondhatom, hogy amelyikben van technika, az egyik sem tud 2 napnál többet. Remélem erre rácáfol majd a hamarosan érkező Amazfit GTR! Lehet lopni egy pár %-ot a kijelző fényereének csökkentéséel, vagy az értesítések kikapcsolásával, de feleslegesnek gondolom. Azok mind olyan dolgok amik kellenek. Fentebb említettem, az akku 1,5 óra alatt feltolható 100%-ra tehát egy fürdés és vacsi alatt simán megszívja magát másnapra!
Konklúzió...
Nem gondoltam volna, hogy ennyire beleszeretek egy órába, ezt anno az almás óra megvásárlása után éreztem. Tudom, vannak komoly gyártók, sokkal komolyabb technikával, de megfizethető árban szerintem most nincs jobb a piacon! Működése szinte hibátlan, frissítéskor vélek felfedezni némi lagg-ot, de jelentéktelen. A kijelző meseszép, a megjelenített tartalom olvasható, használható, a kapcsolat a mobillal is tökéletesen funkcionál. Szenzorai a Watch-hoz képest nem mutatnak nagy eltérést, pulzusméréskor is 1-3 szívverés! tehát én megbízok benne. Szerintem ez egy jó választás ebben a szegmensben!
A BGTWC2 kuponkóddal most 179,99 USD az ára!