Megint hangoskodunk kicsit, ismét egy füles, de most a Banggood háza tájáról. Kipróbáltam már a Xiaomi és a GB TWS fülesét, ezért nem maradhatott ki a jó nevű gyártó a Blitzwolf terméke sem. Előszóban megemlítendő, hogy tényleg megéri azt a 30 egynéhány dollárt. Még nem járt nálam BW termék, de rögtön a legjobb holmit sikerült kinézni a palettáról. Szeretek zenét hallgatni, viszont nem akartam sok pénzt elkölteni rá, tehát a középkategóriából választottam. A sorban is ő a harmadik, lehet ez valami számmisztika, nem tudom.
Bontogassunk...
A Banggood webáruházból szereztem be a fülesemet, tudom, elérhető az Amazonon is, de én inkább első kézből oldottam meg a dolgot. A postás a megszokott időn belül érkezett a csomaggal, amit várakozás nélkül téptem szét. Meglepődve néztem a dobozt, ami a Haladás focicsapat színeiben pompázott. A designerek itt sem sokat dolgoznak, de sokkal minőségibb a hatás, mint a konkurenciánál. Szép a csomagolás, középen a termék "kódja" és egy szolid márkajelzés jellemzi. Azonnal bele akartam nézni, annyi jót hallottam már erről a kis babszemről. A tető majdnem olyan lassan emelhető le, mint az Apple termékeiről, ezzel tovább csigázva a kíváncsiskodó szemeimet. Amint ez sikerült, megpillantottam a legújabb szerzeményem, és egy fehér dobozt a fekete szivacságyban. A fehér karton annyira nem szép látvány, de hát az csak egy csomagolás, megy majd a komposztra. Azért ilyen gyorsan ne hajítsuk ki, ebben lapulnak a szilikon fülpárnák 3 méretben és a töltőkábel. A kábel kb. 7 cm hosszú, konkrétan itt is azt gondolom, hogy ha bedugom a dugaljba akkor ez is lóg majd a falon, ezzel összecseszve a festést... Ez nem tetszett. Tovább szemezgetve a dobozban, már csak egy dolog maradt, maga a kis szelence. Kiemelve, mint egy kis kincsesláda, feketére színezett felsőrésszel. Igazi misztikum... Körbeforgatva semmi érdekeset nem találtam rajt, csak egy dolog nem volt megszokott. Az USB csatlakozó. Gyorsan megkerestem az aljára rejtett User manualt, ezt elolvasva minden világossá vált, hogy ez egy telefon vésztöltő is... Jó elképzelés... A füstös fekete tetőt felnyitva elém tárultak a kincseim. Kicsit furcsa formavilággal, két kört találunk a bölcsőben, egy érdekes hallójáratba igazítható műanyagházba préselve.. Ez a tároló töltő is egyben, 2600 mAh-s beépített akkumulátort kapott, mellyel akár 4x is feltölthetjük a fülhallgatókat. A két füles közt láthatjuk az állapotjelző (?) ledet, szép kék színben pompázik és a fülesek is azonnal életre kelnek, amint kinyílik a fedél. Kicsit D.I.S.C.O feelinget áraszt, de lehet pont ez a cél. A hangkeltőket mágnes tartja a helyükön, tehát meg kell fogni őket a kiemeléshez. A fényes fekete felület és a lekerekített forma miatt egy nedvesebb kézzel egy ici-picit macerás, de nem kivitelezhetetlen. Sajnálatomra egy kicsit vonzza az ujjlenyomatokat, ezért a matt fekete szín, vagy festés sokkal célszerűbb az ilyen termékeknél. Gombot nem találtam rajtuk, ez is érintésérzékeny már. Itt is leesett a tantusz, hogy nem szeretjük belepréselni az agyunkba a fülest két szám között. A designja nekem nagyon bejön, kicsit futurisztikus a világító karika és a kicsit robosztusabb felépítés, emiatt egy kicsit kilóg a hallójáratból, viszont teljesen jól illeszkedik még így is! Illesszük a fülünkbe, nézzük mit tud...
Hangoljunk...
Mint fentebb említettem, a füleseket nem kell bekapcsolni, azonnal életre kelnek a dobozfedél nyitásakor, ezt jelzik is a zölden világító karikák is. Kiszedve őket már csak egy dolog választ el minket a fejünk felrobbantásától, az a Bluetooth kapcsolat. Az eszköz a BT 5.0 szabványt használja, ezzel energiát spórol és hatótávot növel. Ez a mai kütyüknél szerintem alapkövetelmény, ami nem tudja azt már ne nagyon erőltessük! Összekapcsolása a telefonnal szinte gyerekjáték csak az elérhető eszközök közt kell ráböknünk. A párosítás hamar összejön, bármelyik fülest is csatlakoztatjuk, de ezt jelzi is nekünk a világító karika, ami átvált zöld-kékből teljesen kékbe. (A kis mazsolák képesek együtt, ill. külön is dolgozni, használatukhoz nem kell mindkettőnek a fülünkben lenni, vagy a dobozból kivenni.) Ezután már nem kell ezzel foglalkozni, csak kiszedni a dokkból és máris felépül a kapcsolat. A zenei részhez ugrok ilyenkor minden esetben, ezt a funkciót használjuk leginkább.
A képen jól láthatóak az ujjlenyomatok, direkt nem lett letakarítva...
Persze, merül fel a kérdés, lehet-e vele telefonálni? Igen, lehet, de ezek az apró cukorkák igazából nem az órákon keresztüli traccsolásra valók. Sajnos a tervezőnk rossz helyre tette a szánkat, ezért a mikrofontól elég távol kerül, tehát egy kis józan paraszti ésszel gondolkodva beláthatjuk, hogy a hangminőség nem lesz annyira megfelelő. Igen, vannak jók, de az egy másik ligában játszó csapat. Ennyi pénzből az a minőségű mikrofon nem fér bele. De nem is baj... :D Térjünk vissza a zenéhez. A szokásos zenei felhozatalt toltam neki is, egy kis bemelegítés után. Ismét egy kérdés merülhet fel, kell-e ezeket járatni? A gépkönyve nem szól erről, de baja nem lesz neki, ha fokozatosan adjuk rá azt a bizonyos kakaót! Csak szépen, okosan... Egy 30-40 dolláros vezeték nélküli fülhallgató esetében nem várunk AudioPhlie minőséget, ezeket csak azok szokták forszírozni, akik direkt kötekedni akarnak. NEM, nem akarjuk, csak egy kellemes hangzásvilágot szeretnénk felépíteni a koponyánkban! Az FYE-3 hangminősége meglehetősen lenyűgöző. Dinamikus meghajtókkal rendelkezik, amelyek igaz, csak 6 mm átmérőjűek, de jól teljesítenek. Amikor azt mondom, „lenyűgöző”, úgy értem, hogy a FYE3 kielégíti az alkalmi felhasználók túlnyomó többségét, akik egy tisztességes vezeték nélküli fülest keresnek általános használatra. Mély tartományban hozza a majdnem elvártat, sajnos néha torzítást is hallani benne, ilyenkor kicsit megzavarodik az összkép, a színpad "összeomlik", de ezt a zavaró tényezőt, egy kis lehalkítással kiküszöbölhetjük. Sajnos az eszközön nem lehet a voljúmot állítani, ezt a hozzá csatlakoztatott készüléken kell megtennünk. A közepek a helyükön, igaz, néha ebbe a tartományba szól bele a mély. Az énekhangok tiszták, kellemes hangzásúak. A magas hangokkal nincs baja, szépen cseng minden cin, itt nincs akkora gáz a mélyek erejével mint a másik tartományban. Hangerőre sincs panasz, megfelelő decibel érkezik a hallójáratba. Az oldalán lévő gombokkal play/pause ill. léptetés funkciót kapunk, ha zenehallgatás közben bejövő hívás érkezik azt is egy érintéssel felvehetjük. Az eszköz kb. 3 órányi zenehallgatást tesz lehetővé a 40mAh-s benne lapuló akkumulátorról, amit lemerülés után a dokkba téve és 1 órácskát pihentetve ismét megkapunk. Ezt akár 4x is megtehetjük, ennyiszer képes a teljesen lemerült akkuba életet lehellni. A standby módot nem volt még szerintem senkinek alkalma kipróbálni, azt 4500!! órában határozták meg. Hihetetlen, de állítólag igaz. Én nem teszem ki magam ekkora stressznek, ha nem használom őket, azonnal mennek az ágyikóba, ahol el is kezdik szippantani a naftát magukba.
Cons:
Azt hiszem mindent elmondtam amit tudni kell a termékről, ár/érték arányban egy jó vásárlás lehet. Igaz, nekem egy nagyon kicsit halk, de lehet csak én öregszem és süketülök. Hangminőségre viszont nincs panasz, hozza azt amit kell, kellemes a "V" karakterisztikájú hangzásvilág. A szerkezet könnyű, mindösszesen csak 4,23 gramm, stabil tartást a helyesen behelyezett és kiválasztott gumipárnával adnak, futáskor sem esnek ki. Majd elfelejtettem, a fülesek IPX6-os szabvány szerint készültek, tehát a tesióra utáni zuhanyzás sem fog neki megártani! Teljes vízbemerülés esetén az eszköz károsodhat, vagy tönkremehet!!!
Kupon: 15fye3
Ára: 34,99 USD