kinabolveddmeg.com

Kínábólveddmeg - BuyitfromChina

Kínábólveddmeg - BuyitfromChina

Eachine E58 Mavic klón bemutató és repülés teszt

2019. szeptember 23. - BuyitfromChina

Rég nem volt drón a tesztek között, de gondoltunk egy nagyot és mivel lassan itt a Karácsony is, berendelünk egy ilyet, hogy a kedves Jézuska is képben legyen ebben az árkategóriában. Ok, hogy ez csak 1 darab, de ennyivel is kevesebb a gond, hogy melyiket vegye meg. Az általunk választott darab a fullos csomag, azaz 3 akku, hordtáska és az 1080p-s kamera kombó és így sem került többe mint 20ezer Forint. Érdemes rendeléskor odafigyelni, a 0.2 megapixeles kamerának nem biztos hogy örülnénk, pedig van ebből olyan is, nem mintha az 1080p-s kamerája akkora ász lenne, de erről később...20190919_211426.jpg 

A madár nagyon hasonlít a mindennel is felszerelt, a mára már etalonnak számító géphez a mavic-hez. Igaz, ez sokkal kisebb, sokkal kevesebb szenzorral megáldott, tudásában is erősen korlátozottabb, de szerethető kis gép első látásra. Ugyanúgy összecsukható, mint a DJI, ez azért elég jó. Elfér egy kabátzsebben is, tehát nem minden esetben kell az a hordtáska. 20190919_212016.jpgA csomagban találjuk a fent említett 3 akkut, töltőkábelt, user manualt, kontrollert, csavarhúzót, rotorvédőt és egy pár extra propellert, ha esetleg megadná magát. (Repülés előtt ezt ellenőrizzük minden esetben, ha csipkés, vagy csak egy hajszálrepedést vélünk felfedezni rajt, ne gondolkodjunk, kukázzuk ki!!!)  Nekem a csomagból kimaradt a hordtáska, de egye fene, elnézem. 

Bontogassunk...

A csomag hamar megérkezett, 2 hét alatt a kezembe kaptam. A csomagolás megfelelő, viszont belül már a puritán jelzőt akasztanám rá. Nyomott műanyag ágyban fekszik minden, nem fecsérelném rá a virtuális tintát...De nem is ez a lényeg, hanem maga a madárka. Kézbe véve azért érezni rajt, hogy nem a prémium kategóriából választottunk. A szerkezet nagyon könnyű, szinte alig érezni a súlyát, igaz akku még nincs benne. 20190919_211755.jpgEzekből kaptam a beígért 3 darabot, egy mezei LiPo 750-es akku van belevarázsolva egy szép házba, tehát ezeket cserélgethetjük. Kb 1500Ft, egy kis DIY és a 750-ből máris 1500-as lesz, ha szeretünk barkácsolni. Kontrollere sem a drágább fajtából való, ezt is nevezném inkább olcsónak, de fogásra meg kényelmes. Az összerakással viszont nincs baj, minden szépen illeszkedik, de azért itt-ott sorja, vagy elcsúszott rész megfigyelhető. A madarunk matt fekete színben pompázik, kicsit gumis érzete is van, ujjlenyomatokat viszont nagyon szereti, de semmi csicsa, csak a mavic csík a karokon. Ennek a végén kaptak helyet a motorok és az összecsukható légcsavarok. 20190919_211857.jpgTetejét egy bekapcsoló gomb és egy 3 részből álló LED tarkítja. Az akkupack-ot a hátsó részben tudjuk beletenni, figyeljünk rá, hogy rendesen be is kattanjon! Szemből a kamera figyel ránk, ebből érdemes az 1080p-s verziót igényelni, mert ez az sem a hűdekirálvideó kategória, hanem inkább a "futottak még". Mellette 2 kis fehér lámpa segít a tájékozódásban, ilyen tájékozódási lámpa megtalálható hátul is, itt pirosat kapunk.. Összecsukva, azaz szállításkor alig nagyobb mint egy mobil, jó azért sokkal vastagabb, de csak 12x7 centis helyet foglal el a táskában. Kinyitva már azért megnő  a kicsike, 27 centi lesz a fesztáv, ami már egész mutatós darabbá avanzsálja.20190919_211449.jpg Kontrollere mint említettem nem az a minőségi darab, ennek tervezését erősen elkapkodták, a gombok, joystick-ek is elég kezdetlegesek. Ilyet a tényleg kínai piacos drónokhoz szokás adni. A kinyitható antenna csak erős dísz, jelentősége semmi. Alul egy kihúzható tartóba helyezhetjük a mobilunkat, igaz annyira félve húzom ki, mert rezelek, hogy a vékony műanyag azonnal eltörik. Ha beleapplikáltuk a telefonunkat, már nincs baj vele... Első blikkre repülésképes az eszköz, tehát vigyük is ki a szabadba...

 Szállj, szállj, szállj fel magasra....

Egy drónos leírásnak minden esetben a repülésteszt a legfontosabb eleme, ezután jöhetnek az extrák mint a kamera és szoftver. Ezekről kicsit később. Amint megérkezett és készítettem pár fotót róla, azonnal ki akartam próbálni. Igaz, csöpögősre vette az időjárás a figurát, de gondoltam ha a nagy gépeknek nem lesz baja, akkor neki sem. Akkuk feltöltve a mellékelt töltővel, a laptopom USB csatijáról 1-1-1 óra alatt teleszívta magát mindhárom. 20190919_212339.jpgA kapott csavarhúzóval még megbizonyosodtam a propellerek stabilitásáról, telefon feltöltve, szoftver letöltve. (Ez így elég viccesen hangzik) Elindultam hát egy nagyobb placcra, ahol végre letehetem a madaramat, mivel nem ismerem a gép repülési képességeit, ezért választottam egy focipályát felszállóhelyként. Ismerem a többi gépemet, tudom hogy valamelyikkel egy kéményből is felszállok és valamelyikkel egy "baseballpályán" sem boldogulok. Az ismeretlen gépekkel ilyen helyre érdemes első körben kimenni gyakorolni. Karok kinyitva, tetején a bekapcsológombbal elindíthatjuk a repcsinket. Az elején a két fehér led is életre kel, jelezve nekünk, hogy mehetnékje van. Már csak a kontroller-t kell életre kelteni, ehhez még otthon beledobtam 3 "tecsós" elemet, mert nem adják hozzá. Középen az on/off kapcsolóval láthatjuk el árammal a rendszert. Kontroller megy, repcsi megy, már csak párosítani kell őket. Itt fogalmazódott meg bennem, hogy ugyanolyan gyerekjáték ez a gép is mint a 5-6 évvel ezelőtti társai. Kontroller és gép közötti kapcsolatot a gázkar fel-le mozgatásával érjük el. Ekkor egy hangos csippanás jelzi, hogy megvan a konnekt, go to fly! 20190919_211502.jpgFelszállni a felfelé nyíl gombbal kell, ekkor megindulnak a propellerek és a gép a magasba emelkedik. Kb 2 méteren van a lebegési magasság, itt várakozik a további utasításokra. A lebegési képesség ma már alapkövetelmény. Igen, azért emeltem ki mert egy jó madárka de már az olcsóbbak is egész jól tudják ezt a képességet. Itt egy kicsit összeszorult a gyomrom, mert sajnos neki annyira nem megy ez az egy helyben ácsorgás. Elég sokat imbolyog, ha egy kis szél megfújja, akkor meg lehet korrigálni. Tudom, nem GPS-el repül, tehát ez megesik, de nah. De lehet hogy csak azt várom el mint a komolyabb társaitól. Elengedve szépen repül, irányítása is megfelelő, egész jól és gyorsan reagál a karok mozgatására. A légcsavarok kimondottan halknak mondhatóak, 20-30 méter után már szinte nem is hallani belőle semmit. Azt azért tudni kell róla, hogy repüléskor ha egy irányba megindulunk, akkor a "fékezés" után még bőséggel túlkúszik a gép, nekem is sikerült egy fán landolnom pont emiatt, azt hittem a nagytesó van nálam.... :D Sebességben viszont panaszra nem lehet okunk, igazán gyors kis masina ez! Akkuidőben hozza az elvárt 7-8 percet, mivel kaptunk 3 darabot is, repkedhetünk kb annyit mint egy drágább madárral. A lemerülőben lévő akkut érzékeli(vagy nem), de mivel már nincs benne annyi szufla, szépen a kis gépünk leereszkedik a földre. Ezért se vigyük túl magasra, vagy ne tévesszük szem elől az ilyen gépeket, mert sehol nem jelzi mennyi az annyi az akkuban, azt akkor lehet keresni! 7 éves kisfiam is kipróbálta, pár perc után már kellően jól ment vele, igaz neki van tapasztalata nagy géppel, meg ilyen kicsikkel is. Irányítása pofonegyszerű, igazi gyakorló repcsi! Hivatalos drónpilóta engedéllyel rendelkező barátom is eljött és természetesen ki is próbálta. Az ő véleménye is az, hogy az enyhe sodródáson kívül minden rendben van a kis zümmögővel. "Aki egy ilyennel megtanul repülni, annak a nagy már gyerekjáték lesz" - mondta, tehát ő is azon van, ha valaki új pilóta, mindenképp egy ilyen, vagy hasonló gépet szerezzen be erre a célra! Nekik a kamera sem fontos, nem kell azt még használni első körben. Kamera és videós képességeit nem nagyon kell taglalni, hiába a szép felirat, sajnos a képek már-már az elégséges kategóriát súrolják. 20190919_211655.jpgKameraszög kézzel beállítható, ugyanúgy mint az olcsó társain. Erősen zajosak, főleg a szürkületi, vagy az esti képeken látszik mindez. A videók repülés közben nagyon remegnek, sajnos ez a gimbal hiányát mutatja meg, de harmincegynéhány dollárért csodát nem is vártunk! A gépet irányíthatjuk kontroller helyett a mobilunkkal, ilyenkor a gép és a telefon wifi kapcsolaton keresztül kommunikál. Itt egy alap szoftverre van szükségünk, amit letöltve máris repkedhetünk. A joystick-ek a telefon képernyőjén lesznek, felette pár menügomb is látszik, lényegében ugyanazok mint a távirányítón. Elvileg beállítható a hazatérés funkció, nekem nem volt egyértelmű, hogy ezt hol találom az APP-ban. Elég kezdetleges, tehát csak hátráltat mint segít, persze ha nem akarjuk a kontrollert is vinni, akkor teljesen megfelelő. Kezdő gépnek vásároltuk, arra tökéletesen megfelel. Az, hogy egy-egy selfie-t lőjünk, arra még a kamera is elegendő, de nagy csodát ne várjunk tőle. Ha be kellene határolni hová soroljam, akkor a gyereknek kezdő gépnek, de azért csak óvatosan kategóriát választanám neki....

Alapára 32,99 USD, ebben egy akku és 0,2MP-es kamera a széria. Ezt a variánst nem biztos, hogy ajánlom!

Link ahol megvásárolható: https://www.banggood.com/custlink/mvmD4v9GQR

Ismét egy jó kamera? Alfawise N816 IP kamera bemutató.

Ma megint egy Alfawise termékismertető került elém, ezt szeretném megosztani veletek. Nem drága holmi és a leírása alapján egész jó kis cucc ez! De miért is kell egy IP kamera manapság?

Sokan aggódnak, mi van akkor, ha betörnek hozzájuk. Igen, egyre több a besurranó tolvaj, egy ilyen kamerával felfedhető a kiléte (ha egy bolond) vagy csak szimplán meg lehet nézni a macskát hogy randalírozik otthon. Mást is, de azt nem illik! :D  Persze, a srácokat is meg lehet kukkantani vele, hogy tanulnak-e, vagy inkább az XBOX előtt töltik az időt... 1_3.JPG

 

Nem kétséges, hogy egy megbízható otthoni "biztonsági" kamera a jó választás.

Az Alfawise cég most kiadott kamerájának jellemzői:

A. 1080P videó, 2MP HD érzékelő a tiszta képek zökkenőmentes elkészítéséhez;

B. Fejlett PIR-szenzor az emberi test észlelésére, a hamis riasztás hatékony elkerülésére;

C. A legfejlettebb H.265 videokódolás 50% -kal csökkenti a fájlméretet;

D. Intelligens nyomkövető funkció;

E. Intelligens keresési pontok és megfigyelés; 

F. Cloud-tárolás, infravörös éjszakai felvétel, kétirányú hanghívások, fordított telepítés , azaz fejjel lefelé is felszerelhető.

2_4.JPG

3_4.JPG

4_3.JPG

Küllem...

Az Alfawise N816 megjelenése hozza a mai modern elvárt hóember formát... :D na jó, ettől még szép!

5_1.JPG

A felső részen elől egy 1080P nagy felbontású kamera található. A 2MP kép tiszta, a videó sima, a részletek finomak, elegendő egy ilyen kamerának.

A fényképezőgépe által készített fénykép ▼

6.JPG

Felül kapott helyet egy SD-kártyahely, amely akár 128 GB-os SD-kártyákat is képes támogatni.

A kártyahely mellett található a RESET lyuk. Hosszan nyomva párosítás módba kerül az eszköz!7.JPG

A felső részen találhatjuk még a mikrofon és hangszóró kombót, elmondásuk szerint szuper jó hangzást sikerült kihozni belőle! (Ne várj HIGH-END Burmester* hangot!!) 

*Burmester

8.JPG

Az Alfawise N816 támogatja a PTZ azaz 355 ° horizontális és a 90 ° vertikális mozgást. Zoom csak digitális van. Speciálisan kialakított forgatómechanikájának köszönhetően sima, egyenletes mozgást tesz lehetővé, amit az APP-ból irányíthatunk!

9.JPG

 

Könnyen kezelhető

Az Alfawise N816 felszerelhető függőlegesen vagy fejjel lefelé, biztosítva, hogy minden megfigyelt terület belátható legyen.

 

Az Applikáció felhasználóbarát, első lépésben rengeteg tippet kapunk a használathoz.

 

Teljes értékű biztonsági kamera...

AI humanoid detektálás:

Az Alfawise N816 AI azonosító képességgel rendelkezik az arc azonosító eléréséhez (idegenek azonosítása).

12.JPG

Vagyis amikor egy tárgy vagy állat mozog a képen, az N816 automatikusan figyelmen kívül hagyja: "Ez ártalmatlan a tulajdonos számára. Nem kell riasztást adni." (Mondjuk ha egy zsiráf bejönne a lakásomba, lehet nem örülnék) Viszont amikor egy idegen személy elhalad a kamera előtt az N816 automatikusan felismeri, megpróbálja azonosítani. Ha ez nem sikerül, akkor készít egy fényképet, és értesítést küld az APP-on keresztül. Közben riasztást is kiadhatunk, hogy megpróbáljuk elijeszteni a nem várt vendéget.

Infravörös éjjellátó:

A legtöbb jelenleg kapható kamerát kevés IR LED-del szerelik, ezért sötétben a képminőség elég homályos. Az Alfawise N816 hat infravörös LED-del szerelt, amelyek akár 15 métert is "megvilágítanak", biztosítva ezzel a kiváló éjjellátó teljesítményt.

13.JPG

Intelligens keresési pontok és megfigyelés

Beállítható figyelési 3 figyelési pont, mint például az ajtók és ablakok. Ekkor a helység többi része láthatatlan a kamera számára, azaz éjjel is megoldható a riasztás. 

14.JPG

Különböző tárolási módszerek:

Az Alfawise N816 támogatja a legfrissebb H.265 videokódolást, amely 50% -kal kisebb fájlokat eredményez, mint a H.264. Így a videoátvitel is simább lesz.

Menthetünk a tetejébe helyezett MicroSD-re, vagy felhőbe. Egy 128G memóriakártyával a kamera kb. 30 napig folyamatosan képes felvenni, ezután törlésre kerülnek a legrégebbi felvételek.

Kétirányú hanghívások

Ma már nem újdonság a kétirányú hanghívás, tehát ebből sem maradhatott ki. Néha vicces dolgokat lehet vele csinálni... :D  

Az Alfawise N816 segítségével 5 felhasználó egyszerre érheti el ugyanazon kamera valós idejű videóit. Ennek sok értelmét nem látom...

 

 

Összegezve

Az Alfawise N816 egy olcsó de jó otthoni biztonsági kamera lehet:

1080P HD felbontás; különféle AI-észlelési funkciók; 6 infravörös LED, 15 méteres ultra tiszta éjjellátó képesség; 355 ° vízszintes forgatás, 90 ° függőleges forgatás. 

10.JPG

LINK: https://www.gearbest.com/ip-cameras/pp_009413834233.html?wid=1349303&lkid=12752867.

Megszorongat mindenkit az Alfawise autós kamerája? Bemutató cikk

Az Alfawise céget senkinek sem kell szerintem bemutatni. Rengeteg termék megfordult már nálunk is, volt amit nem ajánlottunk, de voltak kimondottan jó és olcsó cuccok. Ez az új autós kamera most a leírása alapján nagyon eltalált készülék lett, reméljük majd a teszt alatt is hozza azt ami a bemutató cikkben van...

Azzal már sokan tisztában vagyunk, hogy egy ilyen kütyü sokszor a vitás helyzetekre megoldást nyújthat, de azért csak óvatosan ezzel, mert több Európai országban is tiltott gyümölcs, sok Eurónkba kerülhet, ha ezzel próbálunk védekezni! (Külföldi használathoz keresd az országok hatályos jogszabályait).

kepkijjjjvagas.JPG

Ilyen helyzetekben azért nem árt ha van... :D.

Éjjellátóval felszerelt, kis helyigényű, mutatós darab.

ghgfd.JPG

 

 Rengeteg mindent belepakoltak...

 Kettős lencse: Nagy kijelző két lencsével, a külső és a belső megfigyelés érdekében;

 Nagy felbontás: 1080P HD kép, a Sony Starvis szenzorral,amellyel éjszaka is tiszta, éles képet rögzít;

 Látószög: a 150 fokos látószögnek köszönhetően, az ót nagyrészét belátja;

 WiFi kapcsolat: valós idejű átvitel, nincs szükségünk mobilinternetre a letöltésekhez

 3,0 hüvelykes IPS érintőképernyő: csúcsminőségű és kiváló;

 GPS: helyzetmeghatározás: A visszanézhető videón minden információ elérhető.

ggfdvb.JPG

 

Az első két lencsés DVR a világon

Az Alfawise a kétlencsés megoldásban gondolkodik, ezzel nem csak az utat, de a belső teret is figyelhetjük. Igen, felmerül a kérdés, hogy minek, de egy parkolóban, benzinkúton hagyott nyitott autó sokaknak vonzza a tekintetét, főleg, ha hagytunk is ott valamit neki... 

ketlencse.JPG

 

Mondjuk nem minden esetben jön jól a beltéri kamera.... :D 

 

kepkivagas.JPG

Autós szelfikhez is tökéletes megoldást nyújt. A családi utazós képek néha elég viccesek tudnak lenni... 

ce02847a1183f4616c83dae0b23c9af2.jpg

Az utakon történő vlogoláshoz szinte elengedhetetlen.

kepkitvagas.JPG

 

Ha taxis vagy Uber sofőr vagy, akkor is sokat segíthet egy ilyen két lencsés kamera. Gondolj csak bele....

 

kepkivargas.JPG

Az Alfawise kettős lencséjű dashcam két kamerával nemcsak az autót védi, de téged is megvédhet egy incidens után!

 

Tiszta képek és rendkívül széles látószög

Nappali iképek ▼

kepekivagas.JPG

A 150 ° -os ultraszéles látószöggel több sáv is belátható, nagyon gyenge képtorzulással

Éjszaka ▼

kepkivfagas.JPG

A bal oldali képet egy közönséges DVR készítette; míg a jobb oldali képet az Alfawise.

Nagyfelbontású éjjellátó képesség, még gyenge fényviszonyok között is jó képeket készít!

Alagút végi probléma kiküszöbölve... ▼

keptrkivagas.JPG

Az alagút kijáratánál a legtöbb DVR túlexponálási problémát okoz, azaz teljes a fehérség, amíg a kamera szenzora észhez nem tér. Itt ilyen gond nincs, az átmenet természetes...

Az ilyen kiváló teljesítmény eléréséhez, nagy teljesítményű hardver szükséges!

1080P HD elöl és hátul, hogy egy részletről se maradjuk le!

kepkivagfas.JPG

kepkigfvagas.JPG

F1.8 nagy rekeszértékű lencse 

A Sony Starvis éjjellátó érzékelő minden körülmények között minőségi felvételre képes.

gfd.JPG

 

Szupertartós akku...

lkjh.JPG

 

Az alfawise DVR-ek egy szuperkondenzátort használnak, amely jobban ellenáll a magas és az alacsony hőmérsékletnek, mint a lítium-ion akkumulátorok. A szuperkondenzátor hosszabb ciklusú és élettartamú, biztonságosabb és stabilabb.

Így gond nélkül használható bármikor!

Valós idejű WiFi kapcsolat

Érdemes megemlíteni, hogy az Alfawise dash cam a WiFi hotspot-ot használ, akárcsak a márkásabb társak.

 jhgvb.JPG

Wifi kapcsolatot használ az APP a videók real-time lejátszásához, vagy letöltéséhez, ezért nem kell aggódni, hogy lefogy a mobiladat-keret.

 

Videók lejátszása bármikor, bárhol, amik meg is oszthatóak a közösségi médiákban

ztr.JPG

 

3,0 hüvelykes OLED érintőképernyő, csúcsminőségű és kényelmes

A piacon található legtöbb Dashcam LCD-kijezőt használ, csak a csúcskategóriás mobiltelefonok használják az OLED érintőképernyőket. Az Alfawise más, itt OLED kijelző van beépítve!

Az érintőképernyő használata annyira egyszerű, mint bármelyik mobiltelefon.

 

GPS funkció

Az Alfawise kamerához GPS-vevő is tartozik.

kjhg.JPG

A képeken és a videókon GPS bélyegek vannak, amelyek jelzik az aktuális időt, sebességet, szélességet, hosszúsági fokot stb. 

A felvevőn lévő videoklipek rövidek, azonos időtartamúak, megkönnyítve a keresést és megtekintést.

456.JPG

 

Kompakt, stílusos és könnyen kezelhető

Az Alfawise kamera nagyon vékony, ezáltal nem vesz el semmit a látómezőből!

ztrew.JPG

 

Link a további információhoz és vásárláshoz! A kamera napi szinten promó árat kap, ezért keresd az aktuális napi árat a linken! https://www.gearbest.com/car-dvr/pp_009159462781.html?wid=1433363&lkid=12752867

 

Boldog 13. születésnapot Banggood!

Folyamatosan frissítünk!!

A Banggood, a negyedik legnagyobb nemzetközi webshop, a legjobb termékminőségről és professzionális ügyfélszolgálatról ismert. Nemsokára ünnepli 13. születésnapját egy nagyszabású promóció elindításával, a Banggood 13th Anniversary néven. Ez az egyik legnagyobb ünnepe a shopnak, ezért igyekeznek minket is meglepni a jó ajánlataikkal. Ismét, mint tavaly is, rengeteg kedvezményes áru, milliónyi kupon és sok-sok érdekes új termék várható! Szerintem kár lenne kihagyni a nyomon követést, tehát katt ide, ha nem akarsz semmiről lemaradni! 

Banggood 13. évfordulójaAz időpontok...

A mulatság augusztus 27-én kezdődik és szeptember 18-án ér véget, azaz lesz jó sok napunk a legmegfelelőbb ajánlatra várni. Persze lesznek olyanok is,, hogy "most, vagy soha"! :D  Jelenleg a WARM-UP szakaszban tart a dolog, azaz megnézhetjük melyek azok a termékek amik biztosan olcsóbbak lesznek, persze lesz még ezen felül is sok minden más. Több szakaszra osztják ezt az időintervallumot, tudják ők is, ha egyszerre ránk zúdítanák az egészet akkor 2 hétig vissza sem néznénk... :D 

Három nagyon jó ajánlat...

Olvasatom szerint 3 olyan dolog lesz biztosan, ami jelenleg is a top eladások közt van, de még ennél is olcsóbb lesz... Jó lenne tudni mi az a 3 termék...

Csapatjáték és 10000 $ bónusz + ingyenes ajándék...

Augsztus 27-től szeptember 12-ig elérhető a Team & Win elnevezésű játék. Ennek a lényege a csapatmunka lesz, bg-s ismerősöket kell összecsődíteni és lehet sok-sok ajándékot és "pénzjutalmat" nyerni! A teljes bónusz 10000 USD. Az első helyezett csapat 5000 bónuszt szerezhet, a második helyezett 3000 dollár bónuszt nyerhet, a harmadik helyezett pedig 1000 dollár bónuszt kaphat. A negyedik és az ötödik pedig 600, illetve 400 dollár bónuszt nyer. 

Banggood 13. évfordulója 

Új felhasználóknak...

Augusztus 27-től szeptember 12-ig a Banggood új felhasználóknak is kínál egy 200 Dolláros ajándékutalványt! Persze ennek is feltételei vannak, vásárolni kell minimum 3 dolgot, persze a 200 dollár eléréséhez a vásárlásoknak is el kell érni egy bizonyos szintet!. .

Banggood 13. évfordulója

One Cent Snatch

Augusztus 27-től szeptember 12-ig az One Cent Snatch a szokásos játék, 0,01 dollárért lehet egy bizonyos terméket megvásárolni, ha meghívsz 3 barátot és ők is befizetik ezt a hatalmas összeget. Ha nem nyersz a pénzt visszaadják! Banggood 13. évfordulója 

Biztos vagyok abban is, hogy ezeken felül is kitalálnak még valami jó kis vevőcsalogató akciót, ilyenkor nem szűkösködnek a Bganggood-nál! Előlegként például egy Redmi 7 telefon jelenleg 223 usd, az akció keretein belül 160 dollárra viszik le az árát! Érdemes lesz figyelni az oldalunkat, amint megtudunk valami friss információt, vagy linket, kupont bármit, azonnal kitesszük! 

 

Kattints ide, hogy értesülj mindenről!

TicWatch C2 az elegáns időmérő... #Banggood13thAnniversary...

A Mobvoi céget sokaknak nem kell bemutatni, de inkább TicWatch néven ismertek. Közösségi finanszírozásból indultak, mára pedig már elismert óragyártóként ismeri őket mindenki.  Ticwatch órasorozatukkal meghódították a világot, nem kis sikerrel. Igen, sikerrel, mert van munka mögötte, jól kitalált minden koncepció és jó a megvalósítás. Minden passzol náluk. 20190813_171911.jpg

A Ticwatch most egy teljesen más irányba indult el, nem a robosztusság jellemzi a C2-t, hanem a kifinomult elegancia. AMOLED kijelzővel, Google WearOS operációs rendszerrel és pár új applikációval vértezték fel az órát. Az óra minimal stílusban készült, rozsdamentes tokozást és bőr szíjat kapott. (Nekem ez nem jött be, szerintem kicsit kemény). Több színből is válogathat a nagyérdemű, igyekeztek mindenki kedvére tenni. Az óra annyira unisex, hogy a rosegold kimondottan nőiesen néz ki, pedig pontos mása, a szálcsiszolt acél tokozásnak. Annyi különbséggel, hogy a hölgyeknek szánt óra pántja 2mm-rel keskenyebb. Oldalán két, még nem az a bumszli kategóriába sorolt gomb van, egyiken egy piros pöttyel. Ez jelzi nekünk, hogy igen, én vagyok a bekapcsoló gomb, szerintem feleslegesen. Közöttük egy mikrofont figyelhetünk meg, igen, az órához lehet beszélni, a google asszisztense fogadja a "hívásunkat". 20190820_120607.jpgHátlapját műanyagból fröccsöntötték, itt találhatóak a szenzorok és az áramfelvételért felelős csatlakozók is. Végre egy értelmes töltési megoldás is született kínában, mágnesesen csatlakozik a padjához az óra. 1,5 óra alatt szinte fullra tölthetjük vele vekkerünket. 20190820_120448.jpgViselés közben is kényelmes, nekem nem okozott allergiás tüneteket sem a szíj, sem pedig az óra hátlapja. Mint fentebb említettem, nekem a bőr kicsit keménynek érződik, ezért nálam ez cserés lesz. Ezt bármikor megtehetjük, egy 20mm-es bármilyen óraszíj felszerelhető. Ha Kínából rendelünk, akkor pedig a gyorscsatlakozósat érdemes berendelni, amivel konkrétan 27 másodperc alatt megoldható a csere. 20190820_120723.jpgTöbb helyen is olvasni, hogy kis csalódás éri az embereket, hogy nincs egy fizikai tekerőgomb az órán, amivel vizes kézzel is lehet a menüben navigálni. Igen, kicsit hátrány, de nem éreztem hiányát, vizes kézzel is használható azért az a panel. Az óra vízálló, ez azért már elvárható ennyi pénzért. 

 

TicWatch C2 - képernyő

A C2 képernyője 360x360 px, 392ppi, azaz elég jó cucc került bele. A Mobvoi által használt 1,3 hüvelykes, teljesen kör alakú AMOLED panel nagyon szép színeket mutat, semmi pixelesség, semmi hiba nincs benne. Nekem nagyon tetszett, már többször elmondtam, hogy minden ilyen Kínai órát a 4,5 éves Apple Watch-omhoz hasolítok. Ennél az óránál jött el az idő, hogy elmondhatom, a kijelző nagyon brutál király, erős fényben is hibátlanul teszi a dolgát, tehát bármikor simán leolvasható, mint az almás vekker. A Stratos-ról sajnos ez nem mondható el...20190813_174507.jpgNagyon tetszik az AOD (Always on Display). Szoftveres meghajtása is nagyon jó, szinte észre sem venni, hogy digitális az a kijelző, ha olyan watchface-t teszünk rá. Kontrasztos, színhű, éles, látható, egyszerűen szuper ez az AMOLED! MÁS KIJELZŐVEL SZERELT ÓRÁT SOHA NE VEGYETEK! Egy baj van vele, sajnos egy fényérzékelő szenzor már nem fért el, ezért csak kézzel lehet a kijelző fényerejét állítani. Nálam a maximum a legélhetőbb, igaz ettől este olyanná válik az óra, mint amikor "kisüt éjjel a nap"... :D 

TicWatch C2 - Szoftver és szolgáltatások

A Google Wear operációs rendszere anno Android wear-ként vált ismertté. Sok fejlesztés nem volt rá, nem is volt igazán mire, ezért a nagy szoftvercégek sem foglalkoztak sokat vele. Amióta a Google felkarolta, azóta rengeteget változott, szinte minden vállalat fejleszt már erre a platformra is.  Sok APP letölthető már a szoftverboltban, érdemes egy pillantást vetni rá, ha ilyen rendszert használunk. A szoftver nagyon átgondolt, logikusan felépített. Az óralapon a négy irányban elhúzható képernyőről szinte minden fontos beállítást, menüpontot elérhetünk. 20190820_120539.jpgEgy bal csúsztatással azonnal az egészség app-ban találjuk magunkat, de ha jobbra siklik az ujjunk akkor máris a Google asszisztense fogad minket, egy pár információval megspékelve, mint napi teendők, hangbevitel stb... Felfelé húzással a telefonról érkező összes értesítés itt látszik (engedélyezni is kell a mobilon), míg egy lefelé történő suhintással egy mini beállításközpontba repít minket, ahol fényerő, repülő mód, akkukímélés stb található. 20190820_120525.jpg20190820_120557.jpgInnen tudunk leggyorsabban az óra beállításaiba is bekattintani. Ez egy jól átgondolt OS, ez tény! A számlap hosszú "nyomásra" watchface csere menüpontba ugrik, itt is hozzá tudunk adni, vagy kiválasztani a 20 gyári watchface közül. Szerintem mindenki megtalálja a maga kedvencét, ízléses, szépen megrajzolt számlapok vannak. Kiválasztható digitális és analóg kijelzés is. Tetszik! 20190820_120506.jpgSzoftver téren sem szűkösködött a Mobvoi, szinte minden olyan alkalmazás felkerült az órára alapból, amire szükségünk lehet. Pár aprósággal még személyesebbé tehetjük, de tényleg nem sok mindent kellett magamnak még keresgélni. Van itt a google naptár, fitnesz alkalmazás akár 100 féle gyakorlattal, ébresztés, zseblámpa, szinte minden mint a mobilunkon! 20190820_120517.jpgAz egyik kedvencem a google breathe, hasonlít az apple féle breathe app-hoz, Itt egy lila köd mutatja a helyes légzést, vele kell megcsinálni a gyakorlatot. Aranyos és hasznos. Tic pulse is hasznos app, folyamatosan mérhető vele a pulzus, viszont nem bízzák a véletlenre, alul van kisbetű, "for reference only". Azaz ha hibás a mérés, őket nem okolhatjuk.... :D  Az órát integrált NFC-vel és a Google Pay támogatásával is ellátták, amely a cég összes többi órájából hiányzik. 

Fitneszeljünk...

Az NFC mellett az integrált GPS is került az órába azaz nem kell a mobil, ha reggel leszaladunk egy sprintre. Minden útvonal mentve lesz a nyomkövetésnek hála. Az úszás azonban nem javasolt, mivel az IP68 besorolás csak az  esőtől vagy a zuhanyzástól való védelemre szolgál. 

Sajnos a TicExercise a naplózható tevékenységeinek köre viszonylag korlátozott; a szabadtéri futás, a gyaloglás, a kerékpározás és a beltéri futás az összes dedikált opció, míg a szabad stílus különálló tevékenységekként állíthatjuk be. A Google saját Fit alkalmazása itt a jobb választás, rengeteg mozgásformát állíthatunk be, javaslatom, hogy ezt használjuk! Nem számoltam meg, de szerintem van 100 féle lehetőség!

 

A nagy kérdés: az akkumulátoridő

Az akkuidő hozza az ilyen komolyabb órák elvárásait, aktív használat mellett egy nap, ha csak óra, akkor 2 napig is kibírja a 400mAh-s akku. Én személy szerint fürdés előtt teszem fel a töltőre ugyanúgy, mint az almás órámat. Ez mind megszokás kérdése, nem érzem gyengének az akkuidőt, de tudom, vannak olyanok akik egy miband semmitmondó tudásával és 29 napos üzemidejével vetik majd össze. Ebben azért rengeteg olyan dolog van, amivel a fitneszkarpántok nem nagyon büszkélkedhetnek. Meg azért itt egy ekkora kijelzőt meg is kell hajtani!  Sok órát kipróbáltam már, elmondhatom, hogy amelyikben van technika, az egyik sem tud 2 napnál többet. Remélem erre rácáfol majd a hamarosan érkező Amazfit GTR! 20190820_120642.jpgLehet lopni egy pár %-ot a kijelző fényereének csökkentéséel, vagy az értesítések kikapcsolásával, de feleslegesnek gondolom. Azok mind olyan dolgok amik kellenek. Fentebb említettem, az akku 1,5 óra alatt feltolható 100%-ra tehát egy fürdés és vacsi alatt simán megszívja magát másnapra! 

 

 

Konklúzió...

Nem gondoltam volna, hogy ennyire beleszeretek egy órába, ezt anno az almás óra megvásárlása után éreztem. Tudom, vannak komoly gyártók, sokkal komolyabb technikával, de megfizethető árban szerintem most nincs jobb a piacon! Működése szinte hibátlan, frissítéskor vélek felfedezni némi lagg-ot, de jelentéktelen. A kijelző meseszép, a megjelenített tartalom olvasható, használható, a kapcsolat a mobillal is tökéletesen funkcionál. Szenzorai a Watch-hoz képest nem mutatnak nagy eltérést, pulzusméréskor is 1-3 szívverés! tehát én megbízok benne. Szerintem ez egy jó választás ebben a szegmensben!

ITT VEHETED MEG! 

BGTWC2 kuponkóddal most 179,99 USD az ára!

360 D819 intelligens ajtócsengő bemutató

A 360 név sokaknak ismerős lehet, robotporszívó vonalon nagyon komoly technikát vonultatnak fel, jóval a konkurencia árai alatt, ugyanolyan minőségben. Nagyon rezeg a léc, a minőség terén! Volt próbálkozás kamerával is, de nem nagy visszhanggal. Gondoltak egy nagyot és elkészítették a saját okos ajtócsengőjüket. Ha megy a porszívó, akkor ez is menni fog? Megnézzük..

ITT VEHETED MEG 20190812_212714.jpg

Bontogassunk...

Mi lakik belül...

3_3.JPGMár a doboz láttán is csöpög az ember nyála, mert nagyon elegáns, nehéz doboz, ami jót sejtet. Lesz benne valami... :D  Minőségi alapanyagból készült már a karton is, nem az a barna semmitmondó. Kibontva nagy a rend, mindennek megvan a pontos helye, milliméterre kiszámolva, hogy az jól is mutasson. Szeretjük. Első körben magát a kültéri egységet vettük ki nagyot csalódva persze pozitívan. Meglepődtünk, mert egy nehéz eszközt kapunk, hihetetlen szépen összerakva, lefóliázva. Designra első blikkre sem lehet már panasz, pazar látvány tárul a szemünk elé. Rengeteg ajtócsengő kapható már a webshopok kínálatában, nálunk is járt már pár darab, de mind közül ez a legszebb szerintem, de tudjuk a szépség szubjektív. Nekem ez nagyon bejön. 20190812_212848.jpgA tic-tac cukor formát ölti magára, stílusos és újszerű. Oldalai fehérek, míg az előlapja zongoralakk fekete színben pompázik. Itt kapott helyet a kamera a nyomógomb, némi érzékelő és az éjjellátást segítő infraled. Igaz, csak polikarbonát és ABS anyagokból épül fel, de az összeszerelésre, anyagmegmunkálásra nem lehet rosszat mondani. Hiba nélküliek az illesztések, sehol egy sorja, vagy kitüremkedés. Hibátlan, látszik hogy foglalkoztak vele. 15 centijével és majd negyed kilójával tiszteletet parancsol, nem lehet nem észrevenni, hogy valami ott fityeg az ajtónkon. Az akkuja is komoly, 5000mAh, azaz "örökké" megy, plusz egy nap. A gombot megspékelték egy világító gyűrűvel, ami jelenlét érzékelésekor pulzálással mutatja meg magát, csengetéskor pedig kéken világít. A kamera egy 2,3 megapixeles egység, 162 fokos látószöggel, ez nagyon jónak mondható! Természetesen a cég logója sem maradhatott le, ezt dekoratívan fehérrel szitázták oda. (Ha keresné a neten a szomszéd) A hangszórót és a mikrofont a géptestbe integrálták, ezeknek alul vágtak ki hangnyílásokat. Tetején egy kis lyukat figyelhetünk meg, ez nem az esővíznek van kitalálva, ide kell a kapott tűt bedugni, ha le szeretnénk szerelni feltölteni. Hátulján találhatjuk a bekapcsoló gombot ami funkciójában a párosítást is magában foglalja.20190812_212951.jpg Ezzel csak egyszer kell foglalkoznunk. Hátlapján elrejtették még a szabotázskapcsolót, ami a talp felszerelése után azonnal aktiválódik. A beltéri egysége is dekoratív, hófehér műanyagból öntötték a testét. Eleje rácsos megjelenésű, egy helyen pedig teljes átvágást kapott a hangszóró felett. Zöld visszajelző led mutatja aktivitását, ami többfunkciós, azaz minden szín vagy villogás mást akar nekünk jelezni. Oldalain 2 antenna felel a jobb WIFI és a kültéri egység jeleinek figyeléséért, egyik alatt pedig szépen megbújik a  SET gomb és microSD kártyanyílás. Kapunk a csomagban egy EU dugó átalakítót is, ez becsülendő. Ezzel kényelmesebben beilleszthető a hazai konnektorba, nem lóg ki nagyon a falból. Esztétikus. 20190812_213027.jpgA dobozban találhatunk még használati útmutatót emberi nyelven, felcsavarozható hátlapot ragasztóval is ellátva, tiplit, csavarokat, kábelt. Ami a legjobb, direkt hagytam a végére, jár a csomagba egy felszerelést segítő matrica is! Tényleg odafigyeltek mit csomagolnak a dobozba. Minden amit illik becsomagolni. Már csak a felszerelés maradt hátra, ezt mi most nem tesszük meg, marad a próbaasztal, ott is megmutathatja tudását...

Houicvörk? azaz működés közben...

20190812_213213_1.jpgBekapcsolása nem bonyolult, a beltéri egységnek kell keresnünk egy konnektort, ami ha bedugjuk kész is a működésre. A kültéri egységet a hátlapon lévő kapcsolóval aktiválhatjuk, de előtte még egy appot is le kell töltenünk a mobilunkra ahol egy fiókot kell létrehoznunk. Nem bonyolult, kb. 3 percet vesz igénybe. Az applikációban a csengőt a + jelre bökve tudjuk hozzáadni. Ekkor a beltéri egységen, a SET gombot kell megnyomni és követni a telefonon megjelenő utasításokat. Összeillesztése nem több mint 2 perc. Kapunk a software-ben felszerelési, leszerelés, töltési tanácsokat is, például, hogy milyen magasságban érdemes elhelyezni az ajtón. Szerintük 140 cm az ideális.pair.JPG

Funkciók:

  1. Látogatói azonosítás - a csengő felismeri a látogatókat. Valójában működik, de szükségtelen, néha azért nem rossz. Belefér, de én nem használom.
  2. Késleltetett riasztás - ha valaki az ajtónál tartózkodik, az alkalmazás értesítést küld - ez nagyon jó. Alapvetően rövid videókat rögzít, amikor valaki sétál vagy áll az ajtód előtt. Ezeket a videókat (amelyek titkosított felhőalapú tárolóba és MicroSD-kártyára vannak mentve) később az mobilon nézhető vissza. Megoszthatóak ezek a videók például a Google Drive-ra.
  3. Látogató videohívás - Az ajtónál álló ember a csengetés után videóhívást kezdeményezhet, és vele beszélgethetünk az telefon segítségével. Olyan, mint egy kaputelefon kamerával.
  4. Szétszerelési riasztás(szabotázs) - ha valaki szétszereli az ajtócsengőt, akkor riaszt az eszköz, kívül és belül is (brutál hangosan) és alkalmazás is értesítést küld.
  5. Élő nézet - igen, működik rendesen, stabilan, szinte késedelem nélkül! Nagyítható az élőkép!!
  6. LED világítás a gomb körül - akkor világít, ha valaki az ajtócsengő közelében van, vagy megnyomja a gombot. Ezt a lehetőséget kikapcsolhatjuk bármikor az APP-ban.
  7. További, szinte felsorolhatatlan finombeállítás hajtható végre, mint pl, a csengető személyek távolsága, felismerése stb... A flismert emberek elmenthetőek, hasonlít a Xiaomi megoldásához. 

Az igazi lényeg egy ilyen videocsengőnél maga a videó minősége. Elmondható róla, hogy rendben van, nagyon is! Fentebb említettem, hogy a videókat felhőalapú tárolóra menti (48 óra ingyen! Elég jó…) és micro SD-kártyára is. H.265 kodeket használ a videókhoz, felbontása 1536x1376px, 20 FPS. 20190812_212937.jpgVállalható, több nem is kell, nem a Cineplex mozi! A videó minősége éjjel-nappal nagyon jó. Azt gondolom, hogy megegyezik a Xiaomi IP kamerákkal, vagy még talán jobb is némelyiknél. Támogatja a HDR-t, és a képernyő automatikusan beállítja a környezeti fényt. Automatikusan bekapcsolja az éjszakai IR LED-eket is, amikor kellően sötét van. A kép némi torzítást mutat, de fontos, hogy minél többet lássunk a kameraképen. Összességében egy szuper holmi!

Konklúzió...

Azt gondolom ezzel a kamerával a 360 nagyon-nagyon magasra tette a lécet, szinte hibátlan a hétköznapi használatra! Nem volt ablakon kidobott pénz a vásárlása! Árát sem a Józsi áraihoz mérték, le kell szurkolni érte közel 30 ezer Forintocskát, de minden fillérjét megérte! Ajánlott termék!

ITT VEHETED MEG

Tronsmart T6 Plus BT hangszóró bemutató és teszt...

A mai tesztben megint hangoskodunk kicsit, de most a tőlem megszokott fülesek helyett egy elég nagyhangú bluetooth hangszórót hoztam nektek. Nevezetesen a Tronsmart T6 Plus verziót, mivel neki vannak speckó képességei is, meg mert most ez a menő... :D20190528_211252.jpg

Bontogassunk...

Elég nehéz dobozt hozott minap a postás, nagyon megörültem neki, hogy megérkeztek a hangszóróim. Kibontva láttam, hogy csak egyet préseltek bele a zacskóba, pedig kettőt rendeltem pont az extra tudás miatt. Nem is foglalkoztam vele, láttam a tracking-jén, hogy 2 csomagként lett feladva, tehát még pár napig csücsültem a témán. Nyilván kicsomagoltam, megnyomkodtam stb, de nem nagyon hangoskodtam vele, ez inkább csak a nyári táboros első napi ismerkedési est volt. Nem kellett sokat várnom, csupán 2 napot, azaz a második nap is csengett a telefonom, hogy csomag érkezik. Tudtam mi van benne, már csak az extra funkciókra voltam kíváncsi. A királykék és fehér színben pompázó dobozokon fellelhető minden információ már az előlapon, meg egy fotó a termékről. Aljára kiegészítő információk kerültek, hogy minden tudását azonnal ránk szabadítsa a boltban, ahol a rikító narancssárga fülön csüngenek. Kegyetlen! A dobozok teteje nem nyitható, hanem az a lecuppantós fajta, de könnyen megadja magát, mert maga a hangszóró elég nehéz holmi, tehát van benne anyag. Belül nagy a csend, egy fehér jobbféle nylonba burkolódzó valamit látunk csak. Igen a hangszóró, mely ritka szép darab, ha megszabadult a fóliától. 20190528_210502.jpgA doboz belsejéből kivéve a műanyag ágyat, alatta lesznek a tartozékok, nevezetesen egy jack-jack kábel, egy töltőkábel és a user manual, ami több nyelven is írva vagyon. Szeretjük! A speaker-ünk egy jól sikerült darab kinézetre, borítása is kellemes gumi és hideg fém. Tökéletes összhangban vannak egymással, az alumínium részek pedig még kellemesebbé teszik a látványt. Felül találjuk a hangerő szabályzó gombot, ami több funkciót is betölt. Megnyomva play/pause a feladata, tekerve pedig a hangerő szabályozása. Ezt öleli körbe egy kék led világítás (nekem az egyiken ez nem működik, de garanciába kicserélnék a terméket minden szó nélkül). Ez sem csak díszlet, ha keresi a forrást amiről zenélni lehetne, akkor pulzálással ezt jelzi nekünk. A kezelőszervek a géptest oldalán függőlegesen helyezkednek el teljes gumibevonattal ellátva. Fentről lefelé haladva a léptetőgombok és a TWS gomb, erről kicsit később.20190528_211050.jpg Alább egy EQ gomb, amivel még több mélyet csalogathatunk elő két lépésben. Ezt követi a forrásválasztó gomb nevezetesen "M", alatta pedig a ki/be kapcsoló. A maradék helyre beépítettek egy LED visszajelzőt, amit nem lesz nehéz megtanulni, hiszen sok mindent nem mutat meg, de elég fontos lesz a jövőben. Legalul egy gumiajtó, ezt felnyitva jutunk el a csatlakozókhoz. Van itt minden mi szem-szájnak ingere, AUX, USB, TYPE-C, TF CARD. Ez a kütyü szinte mindenről tud nekünk zenét lejátszani, viszont az USB-A portja naftával tudja feltölteni a telefonunkat! Megfordítva a tornyot, alul helyezték el a mély hangokért felelős drivert, aminek kónuszát aluból formázták. Összességében egy nagyon eltalált forma és meglepően jó hangzás jellemzi. Gépteste elvileg vízálló, de azért én nem hajítanám be a Balaton közepébe a matracomra. Mi leginkább a telefonunkon fellelhető muzsikák megszólaltatására vettük, tehát a tesztünk alatt is erre összpontosítottunk. Minden más forrásból a hangzás ugyanaz, viszont Bluetooth kapcsolaton keresztül érezhetünk némi késést, de annyira nem zavaró.

Hangoskodjunk...

A telefon párosítása megegyezikt a többi BT eszközn párosítási módjával, tehát nagyon nem is érdemes fecsérelni rá a szót. Azonnal felismerik egymást, egy-két kattintás és connected. Kikapcsolás után sem felejti el kivel van összhangban, tehát nem kell folyamatosan a párosítással bajlódnunk, a hangszóró bekapcsolása után azonnal él a kapcsolat, ha ez a telefonon engedélyezve van. Amint megvan az összeköttetés, használatba is vehetjük. Itt jön képbe a TWS gomb, amit fentebb említettem. 20190528_211426.jpgHa van két darab a hangszóróból, akkor azok egymással is képesek összekapcsolódni és "real stereo" hatást kelteni, ezért is TWS azaz Trully Wireless Stereo. Ehhez csak meg kell nyomni a TWS gombot az előlapon mindkét eszközön és felismerik egymást automatikusan. Semmi dolgunk vele ezután már. Ha ezt egyszer megtettük, de nem szeretnénk mindkét hangszórót bekapcsolni, ekkor sem kell semmit csinálni, bármelyiket használhatjuk önmagában is. TWS módban nagyon jó összhatást érhetünk el mind hangerőben, mind pedig hangzásban. Érdemes kicsit távolabb elhelyezni őket egymástól, ekkor egész jól megmutatkozik az ereje. Most, hogy minden üzemkész, mehet is a muzsika. A telefonon a youtube videolejátszóját és a play music alkalmazást használtam pont azért mert ezekről a legnépszerűbb jelenleg zenét hallgatni. Hangzásvilága nem kicsit törte meg a csendet, a méretéhez képest brutál jó mélyekkel szolgál! Ehhez kellett a jól elhelyezett hangszórócsalád. A lefelé fordított "mély", szemből pedig a magasak. 20190528_210532.jpgTesztünk alatt a földre helyezve is kipróbáltuk, itt volt szerintünk a legeredményesebb, de eléggé életszerűtlen, tehát ment a TV mellé, ahol még tud kipréselni magából elegendő mélyet. Karakterisztikája a "V" vonalon dolgozik, tehát pop zenéket jó minőségben hallgathatjuk rajt. Hangerőre sincs panasz, a szomszéd nénit lehet velük zaklatni. Azt el kell mondani, hogy full hangerőn már összeomlik a színpadkép, kezd torz és zavaros lenni az egész. Ilyenkor a mély hangok igyekeznek előtérbe kerülni, ezzel elnyomva minden mást. Érdemes 70%-on használni az eszközt, ilyenkor még nagyon is vállalható minőségben ontja ránk a hanghullámokat. Persze nem lesz high-end a cucc, de nagyon jónak számít a technika amit felvonultatnak benne. 40 Wattos teljesítményt írnak, ha ennek a fele igaz már akkor is jó, főleg hogy kettővel toljuk a fejünkbe a pop zenét. Szerintem aki egy sátortáborban, vagy az esti kerti beszélgetésekhez akar némi zenei aláfestést, esetleg csak olvasás közben zenét akar hallgatni, annak ez a legjobb választás! Ajánlott termék!

Itt veheted meg: 

Méricskéljünk az aTuman Lézeres távolságmérővel

20190812_210633.jpgMa egy kicsit elkalandozunk a szerszámok világába, mert ilyennel még nem nagyon foglalkoztunk. Ma egy kompakt, de nagyon hasznos terméket választottam bemutatásra nektek. Aki sokat használja a mérőszalagot és azt is a nagyobb távolságok mérésére, annak jöhet jól ez a kicsi kompakt szerkezet. Persze itt nem egy 50-100 ezer forintos termékről beszélünk, mert annyiért is lehet venni, hanem a 3-4 ezer forintos kategóriáról. Egy jól összerakott kis gépezet, gyors méréssel, viszonylag pontosan. Több helyen is olvasni, hogy rengeteg elégedett vásárló használja napi szinten. Ez köszönhető egy igen hasznos funkciónak, azaz a kalibrációnak! Igen, lehet kalibrálni az eszközt, azaz ha pontatlan a mérés akár 7 millimétert is tudunk elvenni, vagy hozzáadni. De ne menjünk ennyire előre, nézzük mit hozott a postás...

Bontogassunk...

A csomagolás meglepően kicsi, azt hittem 2 AA elemet kaptam szépen becsomagolva. Kibontva eszméltem csak fel, hogy az eszköz is benne van a dobozban, ami nem sokkal nagyobb mint a Wrigley's Spearmint rágó, amit ifjú lánykoromban rágcsáltam. A csomagolásról inkább nem szólok, REDDOT díjas termékhez ez egy nagyon putri doboz, a Józsefvárosi piacos termékekre emlékeztet. Persze nem is kell többet adnia mint amennyit, ami benne lapul az a lényeg. 20190812_210826.jpgKibontva egy meglepően kicsi eszközt vehetünk ki a műanyagból sajtolt ágyikóból, ami alatt még ott lapul egy USER MANUAL és egy felfűzhető karpánt. Kézben tartva meglepően nehéz a termék, kereken 28 gramm egy ekkora testbe zárva. A fémből készült ház nagyon elegáns, a matt, de mégis csillogós szatén alumínium festés pedig csak fokozza ezt az eleganciát. A mérő tényleg nem nagyobb egy csomag Orbit-nál, 8,3 cm hosszú és csak 0,8 mm vastag, tehát az olyanoknak mint én fel kell fűzni a karpántot és rákötni a kezére. Nálam addig lesz meg, amíg ki nem viszem a lakásból, vagy valahogy ráapplikálom a kocsim kulcstartójára. :D Jobban szemügyre véve csak egy funkciógombbal látták el a masinát. Ez egy gumis felület, jól és pontosan működő mikrokapcsolót rejt maga alatt. 20190812_210709.jpgOldalán egy microUSB 2.0 slot található, itt tolhatjuk a szaftot bele a 180mAh-s akkuba. Teljes feltöltéssel akár 3000 mérés is elvégezhető, ez meglepően soknak tűnik. A tesztünk alatt nyomkodtam bátran, de az akkukijelzés rám sem hederített, még most is a teljes töltöttség szintét mutatja. Elől a lézeres méréshez elengedhetetlen lézerdióda és a fényvisszaverődést figyelő szenzor helyezkedik el. A géptestbe építették a folyadékkristályos kijelzőt, ami persze nem szuperamoled meg cifra-palota, sima mezei 7 szegmenses betűk és számok kiírására szakosodott mezei LCD. 20190812_210751.jpgHáttérvilágítás is van, az esti mérésekhez, ezt egy nagyon jól eltalált kék led biztosítja. Kicsit emlékeztet a Nokia 8210-es kijelzőjére. Nagyon tetszik. A megjelenített infók tűélesek, panasz nem lehet rá. Információ terén sem szűkösködik, Lézer információ, mérési intervallum, akku töltöttség, utolsó 3 mérés. Ezeket mind azonnal láthatjuk a kijelzőn. 

Méricskéljünk...

A Xiaomi távolságmérője számos funkciót rejt, ezeket az egyetlen gombbal csalogathatjuk elő. Itt kell megint a User Manualt előkeresni, hál' istennek angolul is sikerült leírni. Sok kis képpel illusztrálják, tehát nem lesz nehéz dolgunk.

20190812_210808.jpgGyors mérés: a gomb gyors megnyomásával a készülék bekapcsol, ha kétszer megnyomjuk, a lézeres távolságmérés elkezdhető. Csak válasszuk ki a mérendő pontot a lézerfény segítségével és nyomjunk egy rövidet a gombon. 1 másodperc múlva leolvashatjuk az eredményt a kijelzőn. Alapértelmezés szerint a mérés a távolságmérő hosszának figyelembevételével történik, 3 másodperces nyomással pedig a géptest elejétől fog számolni. Erre azért figyeljünk oda, de a funkció nem aktiválódik normál használat esetén. A mérés hamar elvégezhető, hozza a drágább társai sebességét. Tudni kell, hogy az ilyen eszközök napsütésben semmit sem érnek, vagyis az alsóházból ne válogassunk, ha ilyen munkára használnánk. Napos, erős fényben a visszaverődés mértéke olyan kicsi lesz, hogy a szenzorok hibát érzékelnek. Ehhez már komolyabb gépre lesz szükségünk. Elvileg 40 métert még simán lemér pontosan, de ehhez az műszerünket kalibrálni kell. Egy etalonnal beállítható a pontossága (+ - 7 mm), ezt csak egyszer kell megtenni, ezután már a mérés 1-2 mm-es hibahatáron belül lesz 40 méteren. Nálam a gyári beállítással 7-9 mm volt a tévedés, kalibrálás után megjavul és redukálódott 1-3mm-re. 

Beállítások és menük

A készülék menüjéhez való hozzáférés nehéznek tűnhet, de nem az. Kikapcsolt távolságmérő esetén 5 másodpercig le kell nyomva tartani a gombot, és elindul a „boot” szakasz. Ilyenkor választhatunk a különböző beállítások közül:

  • Be- és kikapcsolás: az eszköz bekapcsolásához csak egy rövid gombnyomásra van szükség, a kikapcsolásához 5 másodpercig kell nyomva tartani;
  • Kalibrálás: ha a mérés nem pontos a távolságmérő és a valós távolság között, gyors gombnyomásokkal akár 7 mm is hozzáadható vagy kivonható. A kalibrálás megerősítéséhez 1 másodpercig kell nyomva tartani a gombot.
  • Mértékegység: a mérést méterben (m), lábban (foot) vagy hüvelykben (inch) választhatjuk ki, alapjáraton méter van elmentve mértékegységnek.
  • Háttérvilágítás: Az utolsó paraméter, a háttérvilágítás, ahol egyszerűen be- és kikapcsolható az energiamegtakarítás miatt, amit teljesen feleslegesnek gondolok.

Konklúzió

20190812_211225.jpgEnnyi pénzért jobbat szerintem a Lidl-ben sem találtam volna, amire nekem kell arra tökéletesen megfelel. Amit mm pontosan akarok lemérni, azt amúgy sem ilyen eszközökkel tenném, a 40 méteren a 2, de akár 8mm tévedés is elenyésző lehet.... Szerintem jó vétel volt 14 dollárért... Katt ide, itt megveheted te is.

 

Zeblaze Vibe 3 Pro okosóra bemutató

A Zeblaze márka egyre inkább ismertté válik a nagyközönség előtt is. Elsősorban a "Smartwatch" vonalon nyomulnak, most innen választottam az olcsóbb kategóriából a  Zeblaze Vibe 3 Pro nevezetű okosórát. Az 1,3 hüvelykes képernyővel, IP67 tanúsítvánnyal, Android és az iOS kompatibilitással azonnal megfogott a hirdetésben. Bluetooth, pulzusmérés, pedométer, alvásfigyelés, APP értesítések és 3 különböző szín, csak segített. De jól döntöttem? A tesztből kiderül...20190724_220715.jpg

Doboza egy irólapnál is kissebb, de meglepően nagy egy órához képest. A fekete szinét megtöri a fotó és az óriási márkanév, természetesen típusmegjelöléssel, azaz én vagyok a Vibe Pro 3. Alul már nem ennyire nagy a design kedv, csak pár infót rögzítettek, amiből nem derül ki semmi érdekes, csak hogy hol gyártották. Természetesen Kínában... :D  A doboz tetejét eltávolítva az óra egy szivacságyban fekszik, mellette stilszerűen fekete papírdobozban a töltőkábel. 20190724_220750.jpgA User manual alulra került, érdemes átnyálazni, angol nyelven is írva vagyon. Aki használt már ilyen órát, vagy csak párosított telefonnal, sok újdonság nem lesz benn, de soha nem lehet tudni alapon, ki kell nyitni. A Zeblaze Vibe 3 Pro cink ötvözet tokozatot kapott, aminek a tetejét megspékelték némi torx csavarral, sejtelmem sincs milyen elgondolásból. Nem mondom, hogy csúnya, de szerintem felesleges. Persze vágom, ott lehet szétszedni, hozzáférni az akkuhoz, meg ilyenek, de nah... Itt az illesztés hagy némi kivetnivalót, érdemes egy vizes tesztet végezni gyorsan, még beleférjen a garanciába. Természetesen felvenni videóra mindent! 20190724_220811.jpgEgy sportosnak kikiáltott, rozsdamentes acél csattal ellátott szilikon pántot sikerül összehozni ebből a budget-ből, nekem ez a pont izzadós fajta, két hét teszt után sem tudtam igazából megszokni. Kicsit merevnek érzem a gumit amiből készítették. Az óra egy 1,3 hüvelykes, IPS LCD-kijelzővel rendelkezik, ami 240 x 240 képpontos felbontásra képes, ami a mai világban nem eget rengető. Lehet, hogy minden órát az általam etalonnak gondolt Apple Watchommal próbálok összehasonlítani, pedig tudom, hogy nem egy ligában játszanak a vekkerek. A kijelző érintésérzékeny, viszont a rendszert úgy sikerült megírni, hogy csak fel és le simogatásra és "nyomásra" hajlandó a menuben lépkedni.... Ez komolytalan szerintem. Fekete, kék és piros színben kapható. Párosítani a telefonnal nem nagy kunszt, le kell tölteni a DaFit nevű alkalmazást és a szokásos módon összepárosítani az eszközöket. Az app nem hoz semmi újat, az óra által generált, érzékelt, elmentett adatokat kapjuk. 20190724_221107.jpgAz óra kijelzőjét sajnos a múlt századból hagyták ránk, 240x240 pixel a mai világban már majdnem mosolygós mintsem menő, vagy figyelemre méltó. ez a felbontás a gyerekkoromból visszamaradt Donkey Kong játékot idézi, a grafika sem sokkal jobb nála. Ezen része az órának elég hitványra sikerült. Watch Face-eket is tölthetünk rá, ezek viszonylag normálisan vannak megrajzolva, de sok lehetőség nincs ezekből. Az óra mérései viszonylag pontosak, a Stratos mellett hordva hasonló értékeket mutat. 20190724_220903.jpgFigyelhető vele, az aktivitás, pulzus, sportok, lépésszámlálás és a már-már mind megszokott dolgok. Sokat nem hoz, pedig sok helyen olvasni a neten, hogy micsoda szuper órát dobtak a piacra. Sajnos nem.... A tizenpár dolláros árát megéri, de nagy dolgokra ne számítsunk. Inkább kamasz gyerekeknek, vagy öregapámnak a kertbe járni javaslom. Nálam ez az óra 2 pontot hozott össze az 5-ből, ajándékba ne vegyen senki ilyet senkinek, ha nem akarja megsérteni. Egy próbát megér, funkciói természetesen használhatóak, jelez ha üzenetünk, hívásunk érkezik, meg fel is tud ébreszteni. Hozza az árkategóriájában a papírformát....

Van ennél feljebb? Xiaomi Oclean X szonikus fogkefe bemutató...

Ma egy régen nem tesztelt terméket hoztam nektek,talán az alfawise volt az utolsó amiről íram. Azóta több is megfordult a kezeim közt, folyamatosan keresem a megfelelő szonikus fogkefét. Akad itthon Xiaomi X3, Oclean One is. Mindkettő tökéletesen veszi az akadályokat, na de miben különbözik ez tőlük? Olvass tovább...20190723_224505.jpg

 

Bontogassunk...

Amint meghozta a postás, azonnal ki akartam bontani, na nem azért mert nem láttam még elektromos fogkefét. Kíváncsi voltam tényleg megelőzi-e a hírverése, hiszen AI-vel felszerelt fogkefét nem nagyon gyárt még senki. A doboz a szokásos nagyon minimál, pont akkora amiben kényelmesen elfér a technika. Az elejére csak az eszköz képe került fel, a többi információ az alján kapott helyet. Itt csak a szokásos sallangokat olvashatjuk, hozza a kötelező papírformát. Az oldalán-alján egy ragasztó szalagot figyelhetünk meg, ezzel biztosítva minket, hogy nem tapizta össze a ronda VÁM-os bácsi, ha nincs elvágva. 20190723_220132.jpgHa igen, kéretik nagyon jól elmosni, nem csak annyira amennyire egy bontatlan Colgate-et szoktatok! A doboz leemelése már-már a nagy telefongyártók szisztémáját követi, felcsigázva minket, komótosan ereszkedik ki az alsó rész a tetőből. Belül nagy a rend, csak a fogkefét láthatjuk, minden mást elrejtettek alá, mint töltőkábel és  a falitartóval ellátott mágneses töltőpad. Mindezek alá dugták a használati leírást, amivel sokra nem megyünk, hiszen minden csirklábakkal van odaróva. Biztos lesz International verzsön is, abban már emberi nyelvezet is megtalálható majd remélhetőleg. Kicsit jobban kézbe véve az eszközt, látszik, hogy felhagytak a kör keresztmetszettel, és a lekerekített sarkú négyzet alakot erőltették. Szerintem jól is tették. Fogásra tökéletes, semmi sarok, semmi él, csak egy jól kézben tartható nyél. 20190723_220243.jpgTapintásra szinte ugyanaz mint bármelyik Xiaomi fogkefe, selymes, enyhén érdes festése pedig még elegánsabbá teszi. Ezt nem kell rejtegetni ha vendég érkezik hozzánk. Az érdekessége a nyélben található 0,96 inch-es kijelző, ami nem nagy, nem is olyan hűha, de mégis van. A kijelzőt egy szatén arany keretbe süllyesztették, ahol még az egyetlen gomb is helyet kapott. Az arany díszítés megtalálható még a nyél alján, ahol a töltőcsatlakozó pihen és a cserélhető fej csatlakozási pontjánál. 20190723_220424.jpgAz információk szerint német technika a kefe, teljesen rézmentes, antiallérgén anyagból készül! Egyszóval minden a helyén van, semmi nem lötyög, nem áll ki, minden mérnöki pontossággal illeszkedik.  Akkumulátorból is a jobbik fajtát tolták bele, egy 800mAh elem gondoskodik a 21-28 napos rendelkezésre állási időről.

Bekapcs....

Konklúzió...

A fogkefe nagyon high-tech technikával készült, a mesterséges intelligencia sokat segít a helyes szájápolás megtanulásához. Anyaghasználata szinte prémium, reméljük sokáig bírja majd az elvileg elnyűhetetlen brushless motor.... Ajánlott termék!

Itt veheted meg

 

 

 

 

 

 

süti beállítások módosítása